A szászok egyházi története a XII. századra nyúlik vissza, a németek Erdélybe való telepítésével egyidejű. A betelepített népességnek a magyar király gazdasági, politikai és vallási előjogokat biztosított, cserében a Magyar Királyság keleti határának a védelméért. Ennek következtében a telepesek számos vártemplomot építettek, amelyek napjainkban az erdélyi táj jellegzetességei.

1550-ben, röviddel a németországi lutheri reformáció után, a politikai közigazgatási hatóság elhatározza a szászok reformációját. A következő évszázadokban az evangélikus egyház központi jelentőséggel bír a társadalom életében. 1876-ban, miután a szászok elveszítik a politikai önrendelkezésük jogát, az egyház gazdasági és művelődési feladatokat vesz át. A II. világháború után, a kisajátítási folyamatok alatt az egyház az összes iskoláját és számos földterületét elveszíti, ugyanakkor felszámolják az összes egyházi szervezetét is.   

A kolozsvári székhelyű Teológiai Intézetet, a német tanszékkel együtt, 1955-ben Nagyszebenbe költöztetik.

A vasfüggöny lehullásától napjainkig az egyháztagok közel 87%-a Németországba emigrált. Az egyház új alapszabályzata már figyelembe veszi az átmenetet a nemzeti egyházból a szórványegyházba.   

Jelenleg 38 lelkész teljesít szolgálatot, 242 közösségben, körülbelül 12.500 hívő számára. Az egyház főbb feladatai: Isten Igéjének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása, lelki segítségnyújtás és diakónia, a gyermekek, fiatalok és nők képzése, közösségépítés, a kulturális javak  megőrzése, ökumenikus együttműködés a hazai és külföldi egyházakkal. Annak ellenére, hogy a hívek száma csökken, ökumenikus környezetében az egyházat megbízható és aktív partnernek tartják. Társadalmi és politikai vonatkozásban gyümölcsözővé igyekszik tenni a lutheránus felekezetet és továbbadni a reformáció eszméjét.